Gyors ajánlatkérés
(Első lépés)Gyakori kérdések a bérléssel kapcsolatban
Hol tud felvenni minket a limuzin?
Az autó bárhová Önökért tud menni. A méretéből adódóan azonban van pár olyan utca, lakótelep ahol nem biztos, hogy a megadott cím előtt tud megállni.Érdemes erről telefonon előzetesen egyeztetni. Természetesen mindent megteszünk, hogy a lehető legközelebb álljon meg az autó.
Vihetek még magammal az autóba inni- és ennivalót?
Nincs rá lehetőség. Ennivalót csak szállítás céljából (pl születésnapi torta) lehet hozni, ami a csomagtartóba kerül az utazás alatt.
Vannak poharak az autóban?
Igen, minden autóban vannak pezsgős és whisky-s poharak.
Bármikor meg lehet állni az autóval?
A bérlés ideje alatt az útvonal szabadon választott. A sofőrre is bízhatják, de Önök is javasolhatnak. Fontos azonban, hogy az autó csak a KRESZ szabályai szerint közlekedhet. Ennek megszegésére még a sofőrt sem kérhetik! Ez kiemelten fontos az utasok ki- és beszállásánál. Kérjük vegyék figyelembe a sofőr utasításait!
A sofőr figyel arra, hogy nehogy kicsússzunk a bérleti időből?
Igen, erre figyel a sofőr.
A bérleti idő mikortól kezdődik? Amikor beszállunk?
Nem. Fontos, hogy a bérleti idő a megrendelésben / visszaigazolásban szereplő időponttól kezdődik! Ez nem feltétlenül az elindulás ideje!
Tudunk fényképeket készíteni út közben?
Igen, természetesen. Az autóval lehetőség van több alkalommal is megállni, szebb helyeken fotókat készíteni.
Szabad dohányozni az autóban?
Nem, ez szigorúan tilos!
Nem vagyok még 18 éves rendelhetek limuzint?
Igen, de az ajándék pezsgő helyett csak üdítőt vagy gyerek pezsgőt adunk ajándékba.
Bármikor rendelhetek limuzint?
Igen, a rendeléshez az online felületen a "Rendelés" menüpontot kell kiválasztani és kitölteni. Fontos, hogy a megrendelésről visszaigazolást küldünk és csak akkor érvényes a rendelés.
Rendelhetek limuzint 20 percen belül?
Kicsi az esélye. Cégünk előrendelések alapján dolgozik és a rendeléshez szükséges az online felületen történő rendelés. Amennyiben pont az Önök környékén van szabad autó akkor elképzelhető.
Mindenki rendelhet limuzint?
Igen, de 18 éven aluliak esetén szülői megrendelésre van szükség, illetve 14 év alatt minimum egy felnőtt kísérő folyamatos jelenlétére. Erősen ittas megrendelőt és/vagy vendégeiket nem vesz fel az autó. Ebben az esetben a megrendelőnek semmilyen kártérítési igénye nem lehet.